3500 ft + pkg

A pár hete beindult Barba Negra Track a punk műfajt sem mellőzi fellépői közül: május 22-én az 1989-ben Szekszárdon alakult, magát „önkéntes tűzoltó- és lendületzenekar”-ként meghatározó Prosectura adott koncertet.
A magyar punk színtéren kultikusnak számító 25 éves banda a legutóbbi, 2007-ben kiadott „Sándor, József, melegek” című albumuk után idén új anyagot terveznek megjelentetni, valamint ősszel tartják majd a jubileumi koncertjüket is: így ez a Track-buli a „majdnem 25 éves születésnap és új lemez meg nem mutató parti” címmel lett beharangozva.
A kifogástalan időjárásban a Ramonez nevű Ramones tribute zenekar melegített be. A banda egy underground-supergroupnak is tekinthető:
itt is a Prosecturába nemrég leigazolt Nagy Lajos basszusgitározik, valamint az ex-C.A.F.B./Soffi/Sokol403 dobos, Urbán Laca dobol. Ramonesszal mellényúlni nem nagyon lehet punk-rock koncerten, ők sem tették.
Lájk, ha kedveled a szerelmes dalokat.
Közép-európai idő szerint körülbelül fél 9-kor lépett színre a főzenekar, nem a legjobb hangzási viszonyok közt, amit gyorsan sikerült helyrehozni. Sorban záporoztak a ’sectura slágerek, mind a korábbi, mind az újabb időszakból. Sátán sátán hátán, Lepke, Weekend Punk, Tahó család – csak hogy néhányat kiemeljünk. A zenekar dalai műfajukból eredően egyszerű(de nagyszerű-)ségük miatt szerethetőek, valamint a szarkasztikus humorú és szókimondó szövegeik miatt, amik legtöbbször olyan „problémák”-ról szólnak, mint pl. a Rock and Roll, vagy éppen a mindennapos párválasztás. „Olyannyira meszes már a koszorúér, leküldtem a gyereket egy koszorúér'" - és így tovább..
Különböző apropók eredményezték egyes dalok műsorra tűzését, például az iWiW megszűnése miatt kaptuk meg a Vivient, vagy a kicsit vendéglátós alapú Kimegyek a Szigetre nótáját, utalva arra hogy az idei Sziget fesztiválon is látható lesz az addigra már-már majdnem teljes mértékben 25 esztendős csapat. Az eljövendő új lemez kapcsán a koncert alatt többször is elhangzott az „Idén Istenbizony lesz lemez” szlogen, bizonyítva egy eddig még sosem hallott dallal is.
A ráadásban még mind gitáron, mind szövegileg szerelmi húrokat pengetve kerültek elő az olyan, összebújásra csábító dalok, mint a
Fazonra nyírt p***jú lány, és a koncertet záró Ágyban felül, megadva a hangulatot az éjszaka további részéhez az ilyen dolgokra valószínűleg
fogékony közönségnek.
Legközelebb is!
– /OM –
Forrás: zene.hu
Nyolc év után, 2015. október 10-én jelent meg a Prosectura együttes “Földi nyalandók” című új dalokat tartalmazó CD-je. A Prosectura (önkéntes tűzoltó- és lendületzenekar) egy magyar punkzenekar. Az együttest Imre Norbert és Polgár Tamás alapította Szekszárdon, 1989 tavaszán, Anális Coitus néven. Az év novemberében csatlakozott Blazsó Péter basszusgitáros és Gerendai Attila, a Pink Panthers dobosa. […]