3500 ft + pkg

Óriási bulit tartanak március 11-én Magyarország legnépszerűbb punk zenekarai. A Dürer Kertben megvalósuló maratoni eseményen többek közt olyan bandák csapnak a húrok közé, mint a szekszárdi alapítású Prosectura, a Pécsről érkező HétköznaPI CSAlódások és budapesti C.A.F.B.
A keményebb zenei műfajok és a szókimondó dalok híveinek kedvez március 11-én a Dürer Kert, ahol Retro PUNK Buli elnevezéssel nagyszabású rendezvényt tartanak a hazai punkok. Az eseményen összesen hat, az ország különböző részeiről érkező banda lép színpadra, kizárólag korai szerzeményekkel szórakoztatva a közönséget.
- Pár éve jött egy ötlet, hogy érdekes lenne egy ős-szerzeményekre koncentráló rendezvényt összehozni a nagy múltú punk zenekarokkal, mert ez a közönség és a bandák számára is izgalmas lehet – mondja Horváth László, a rendezvény főszervezője. - Az első ilyen eseményre 2013-ban, Gödöllőn került sor a HétköznaPI CSAlódások, a Prosectura, a Hatóságilag Tilos és a C.A.F.B. részvételével.
A buli valóban nagy sikert aratott, így a HétköznaPI CSAlódások még ugyanabban az évben előadta a retro műsort szülővárosában, Pécsen is. 2016-ban pedig, miután ők és a Prosectura is átlépte már a negyed évszázados fennállást, a fővárosban is tartottak egy nagyszabású koncertet, a budapesti C.A.F.B. csatlakozásával. Mivel az exkluzív eseményt nagyon pozitívan fogadta a közönség, és a bandák is rendkívül jól érezték magukat, ezért idén, immáron kétszer annyi zenekarral ismét megrendezik a Retro PUNK bulit.
Nyolc év után, 2015. október 10-én jelent meg a Prosectura együttes “Földi nyalandók” című új dalokat tartalmazó CD-je. A Prosectura (önkéntes tűzoltó- és lendületzenekar) egy magyar punkzenekar. Az együttest Imre Norbert és Polgár Tamás alapította Szekszárdon, 1989 tavaszán, Anális Coitus néven. Az év novemberében csatlakozott Blazsó Péter basszusgitáros és Gerendai Attila, a Pink Panthers dobosa. […]