3500 ft + pkg

Tinédzser lázként kezdődött, élethivatás lett belőle. Huszonöt éves a Prosectura zenekar, amely január 3-án tartja születésnapi koncertjét a megyeszékhelyen.
– Tizenhat évesek voltunk Polgár Tamás barátommal, amikor úgy éreztük, elérkezett a zenélés ideje – meséli Imre Norbert, a Prosectura együttes énekese. – Ebben a korban amúgy is mindenkit elkap a láz, amolyan „ide nekem a világot!” életérzés, és ez alól mi sem voltunk kivételek. Optimális esetben ez a hév 2-3 év alatt elmúlik, és az ember nekiáll valami hétköznapi pályát keresni. Na, nálunk ez az idő kicsit kitolódott, olyannyira, hogy még most sem ért véget. Személy szerint nekem még a világ megváltásán kívül komoly mozgatórugót jelentett a zenélésben rejlő lehetőség a csajozást illetően. A 185 centis magassággal és 45 kilós testsúllyal ugyanis nem volt könnyű becsajozni, de a zenekar sokat lendített a probléma megoldásán. Növelte az önbizalmat, és megadta a kellő figyelmet is. Szóval, érdemes volt belevágni – mondja a zenekar alapembere.
A banda később két új taggal bővült, köszönhetően annak, hogy éppen leszerelt Blazsó Péter és Gerendai Attila, akiknek a két alapító taghoz hasonlóan volt már valamicske zenés múltjuk, no és nem utolsó sorban, működőképes hangszerük. Az együttes által képviselt stílust – mint mondják – eléggé behatárolta a zenei tudás, így kötöttek ki a punk mellett. Persze az sem volt elhanyagolható szempont, hogy szerették ezt a vonalat, és szívesen művelték a stílust.
És így tovább a a TEOL oldalán.
Nyolc év után, 2015. október 10-én jelent meg a Prosectura együttes “Földi nyalandók” című új dalokat tartalmazó CD-je. A Prosectura (önkéntes tűzoltó- és lendületzenekar) egy magyar punkzenekar. Az együttest Imre Norbert és Polgár Tamás alapította Szekszárdon, 1989 tavaszán, Anális Coitus néven. Az év novemberében csatlakozott Blazsó Péter basszusgitáros és Gerendai Attila, a Pink Panthers dobosa. […]